Bár az egyaránt gól nélküli döntetlenre végződő első két találkozó után kevesen voltak, akik hittek bennük, a brazil olimpiai labdarúgó-válogatott magára talált, és remekelve szerezte meg első ötkarikás bajnoki címét ─ ráadásul hazai pályán. A torna talán legfontosabb tanulsága brazil szempontból: ha az arany-zöldek mernek meríteni dicsőséges múltjukból, és ragaszkodnak a "jogo bonito" néven elhíresült brazil stílushoz, hamarosan a felnőttek közt is visszatérhetnek a futballvilág tetejére.

 

Brazília─Németország meccs, a lefújás után zokogó játékosok... Az ötszörös világbajnok két évvel ezelőtt Belo Horizontéban, a világbajnokság elődöntőjében kapott 7-1-es, örök mementóul szolgáló futball-leckét a németektől, s a nemzeti tragédia után a helyi és a nemzetközi sajtó is a brazil futball haláláról cikkezett. Két évvel később a riói olimpiai futballtorna döntőjében megint jöttek a teutonok, s a  tizenegyes-párbajt követően ismét eltört a mécses a braziloknál, ám most örömükben sírtak dél-amerikaiak: történetükben először ötkarikás bajnokok lettek!

"Brazília soha nem lesz Spanyolország vagy Németország. Önismeretre van szükségünk, saját magunkra kell reflektálnunk, arra, milyen a futballunk, és erre alapozva kell felépítenünk a játékunkat. A focink lényege a kreativitásban, az egy-egyes játékhelyzetek megoldásában és az improvizációban rejtezik, de ez nem elég ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. Pár év leforgása alatt a mobiltelefonokból zsebszámítógépek lettek, és a futball is ugyanilyen gyorsan fejlődik. A saját tehetségünkre kell építenünk. Mindig is féltem attól, hogy másokat utánozzunk, mert akkor eltűnik a játékunkból a lényeg: a tehetség. Ez a legnagyobb kincsünk; a világ legjobb klubjai jönnek hozzánk, hogy elvigyék a fiataljainkat, mert az ő edzésmódszereikkel nem lehet a mieinkhez hasonló futballistákat kinevelni. Persze nem érünk el semmit, ha a csapat nem szervezett. A rögtönzés és a szervezettség nem egymást kizáró fogalmak: egyszerre kell rendezettnek és rendezetlennek lenni. Az általam elképzelt futballt szervezett káosznak nevezném, ami nagyon megzavarja az ellenfelet. Ha sikerül mindezt megvalósítanunk, nem fogják megkérdőjelezni a brazil futball nagyságát" ─ hangzott a győztes hadvezér, Rogério Micale székfoglalója, amikor két hónappal az olimpiai torna előtt átvette az U23-as csapatot a kudarcot kudarcra halmozó, s így két év után lapátra kerülő Dungától.

A mester pedig az elmondottak szellemében látott munkához, ám a csapat első két olimpiai meccsén leginkább még csak a káosz volt érzékelhető mindebből. A Dél-Afrika és Irak elleni 0-0-ás döntetlenek után a hosszas eredménytelenségtől frusztrált közönség füttykoncertje közepette vonultak az öltözőbe Neymarék, de már azokon az összecsapásokon is látszott Micale játékfilozófiája, csak éppen a közel 70%-os labdabirtoklás ellenére sem működött olajozottan a gépezet ─ a házigazdát pedig megcsapta a kiesés szele.

A dánok ellen aztán kiszakadt a gólzsák, Neymar az őt egyfolytában rugdosó ellenfelek helyett a futballal kezdett el foglalkozni, a tompa Felipe Anderson helyére bekerült Luan sebességet és kiszámíthatatlanságot, a Thiago Maia eltiltása miatt pályára küldött Walace pedig szilárdságot hozott a középpályára, Micale szervezett káosza pedig őrületbe kergette az északiakat, de nem tudott velük mit kezdeni sem Kolumbia, sem Honduras, sőt a döntőben, talán tíz perc kivételével az U23-as szinten is bivalyerős németek sem.

Visszatért a labdatartásra, kényszerítőzésre, ritmusváltásra, egy-egyezésre épülő szambafoci, a jogo bonito:a "kisbrazilok" az utolsó négy meccsükön tizenhárom gólt rámoltak be úgy az ellenfeleknek, hogy mindössze egyszer, a döntőben kaptak gólt. A legnagyobb csalódásnak induló együttesből az olimpiai torna vitathatatlanul legjobb csapata lett, s ami talán a legfontosabb: maguk mellé állították a világ legkritikusabb szurkolóit is.

Neymarról pedig végre kiderült, hogy nem csak játéktudása alapján érdemli meg a csapakapitányi karszalagot, hanem igazi vezér, aki akkor nyújtja a legjobbját, amikor arra a legnagyobb szükség van. A Barca zsenije az egyenes kieséses szakasz három meccsén négy góllal és három gólpasszal segítette a selecaót, s bár a döntőben a németek "kellemetlenkedtek" egy kicsit az ifjú kanáriknak, szinte senki sem vonhatja kétségbe: most a brazilok voltak messze a legjobbak. Micale rendszere olyanná tette a gárdát, amilyennek felnőtt szinten is lennie kellene: méltóvá régi, nagy híréhez.

Egyéni értékelő:

Weverton (7): Rendkívül nehéz helyzetben volt az egész tornán, ugyanis néha fél-hárommnegyed órák teltek el anélkül, hogy védenie kellett volna ─ megoldotta a feladatát, hogy aztán a döntőben Petersen büntetőjének hárításával nemzeti hős legyen belőle. Tite egyik kapusa lehet a nagyválogatottban.

Zeca (7): Balhátvédként nem ő lett volna az első számú jelölt a jobboldali védő posztjára, ám Fabinhót nem engedte el a Monaco. Megoldotta. Remekül játszotta be a teljes jobbszélt, és védőfeladatát is rendszerint jól látta el. Nem csodálkoznék, ha hamarosan Európában látnánk viszont.

Marquinhos (9): A csapat egyik legjobbja, a védelem vezére, gyakorlatilag hibátlanul játszotta végig mind a hat mérkőzést. Tanári helyezkedés, tökéletes ütemérzék. huszonkét évesen is a világ egyik legjobbja a posztján.

Rodrigo Caio (8): Ő sem lesz sokáig Sao Paulo-alkalmazott. Rendkívül érett foci, és kemény is tud lenni, ha kell. A fejpárbajokat is igencsak jó arányban nyerte, a döntőben nem véletlenül cserélték le róla Selkét, de Petersen sem sok sót  evett meg mellette.

Douglas Santos (7): A legtehetségesebb brazil balhátvédnek tartják. Nem szorult bele Marcelo kreativitása, de óriásit melózott a bal szélen. Technikailag kifogástalan, a helyezkedésén viszont még van mit csiszolni. A döntőben gyakorlatilag róla kapták a gólt a brazilok, ettől függetlenül egyértelmű, hogy a jövő brazil válogatottjának alapembere lesz.

Walace (8): Az egyik személyes kedvencem. Thiago Maiának esélye sem volt visszakerülni a csapatba onnantól, hogy pályára lépett. Erős, jól fejel, technikás, az összjátékban is abszolút használható és nem is lassú. Remélem, Tite már a kolumbiaiak elleni meccsre beválogatja. Ha így lesz, komoly konkurencia lehet Luiz Gustavónak a nagycsapatban.

Renato Augusto (7): Az első két meccsen sírt nála a labda, de aztán Micale megsuhintotta felette a varázspálcáját, s onnantól nem volt kegyelem. Ő elvileg szervező középpályás, de most szűrő-trequartista-box-to-box kombót játszott ─ kitűnően. Nálam a nagyválogatottból is kihagyhatatlan lenne, mert hatalmas 'guerreiro'. Amikor a németeknek beverte az első tizenegyest, már látszott, hogy ezt a párharcot nem veszíthetik el.

Luan (9): Az olimpiai torna legnagyobb felfedezettje, örökmozgó, penge, mindenütt ott van. Nem kevesebbet állítok, mint hogy brazil szempontból az ő beállítása hozott minőségi változást az olimpia menetében. Gyorsaság, brazilos technika, küzdőképesség, elképesztő tehetség, azonnal a nagycsapatba! Valószínűleg ott is lesz a vb-selejtezős keretben.

Gabriel Barbosa (7): A dánok elleni góljai miatt kapott nálam hetest, mert szerintem szupertehetséges, de link futballista. Sajnos hajlamos időről időre eltűnni, de kétségbevonhatatlan harcossága sok bajt okozhat még a védőknek ─ neki meg sok sárga lapot. Világsztár anyag, nem is kérdés, de sokat kell még dolgozni vele. A nagyválogatottban már bemutatkozott, nem is rosszul, szerintem Tite alatt is marad.

Gabriel Jesus (7): A szomorú arcú tini a brazil góllövőlista vezetője, elképesztő tehetséggel, nagyon nem szeretném, ha rám vezetné a labdát. Korából kifolyólag szertelen, még mindig nem értem, hogy lőtt Dél-Afrika ellen egy méterről kapufát üres kapura. Centerben szó szerint súlytalan volt, a balszélről befelé cselezve-támadva már sokkal jobban tetszett. A Cityben Guardiola világklasszist fog belőle faragni.

Neymar (9): Elnézést az elfogultságért, de ez a srác nem evilági lény, a mozgása maga az esztétikum, és ami a legfontosabb: győztes típus. Talán csak a klubvébé döntőjében nem szerzett gólt még, de sorolom, melyekben igen: Konföderációs Kupa, Libertadores Kupa, Bajnokok Ligája, Spanyol Kupa, olimpia... Hihetetlenül koncentrált, minden idegszálával mindig a győzelemre tör, amit labdával tud, azt meg nem kell különösebben ecsetelni. Micale mester a döntő után "szörnyetegnek" nevezte, nem véletlenül. A brazil futball kvintesszenciája, Ronaldinhóba oltott Zico; Maradona, Pelé, Ronaldo, Messi szintje. A gyilkos passzai is élményszámba mentek az olimpián, a góljairól nem is beszélve. Csak azért nem tízes, mert még fejlődnie kell. Hogy ő legyen a legeslegnagyobb.

William (6): Csak csereként szállt be, akkor tette a dolgát. Brazília sosem állt rosszul jobbhátvédekben.

Rafinha (6): Balszerencséjére Luan vagy Renato Augusto játszott a posztján, attól függően, hová cserélték be. A németek ellen a büntetőjét könyörtelenül bevágta.

Felipe Anderson (6): Nem kezdte jól a tornát, Luan kiszorította a kezdőből, és jól tette. A döntő hosszabbításában a mennybe mehetett volna, ha az egy-egyes ziccerét (killer ball by Neymar) értékesíti. Több van benne, de a munkamorálján kellene még némi finomhangolást eszközölni.

Rodrigo Dourado (6): Epizodista volta, nem sok mindent tudtunk meg róla.

Thiago Maia (6): Walace ellopta előle a show-t, sokkal határozottabb volt, az összjáték is jobban ment neki, a santosos legény nem tudta megmutatni, miért tartják Brazíliában az egyik legjobb fiatal szűrőnek.

Luan Garcia (6): Neki sem jutott túl sok játékidő a Marquinhos-Rodrigo Caio kettős mellett, de a feladatát jól megoldotta.

Szövetségi kapitány: Rogério Micale (10): A brazil válogatott kulcsembere, visszacsempészte a jogo bonitót, s vele a mosolyt is az ajkunkra. Fentebb idézett futballfilozófiai téziseit minden brazil öltözőben ki kellene függeszteni. Szép munka volt, maestro!