Brazilmánia

...igencsak paráznék, / Thiago Silvától bocsánatot kérnék, / behívnám Marcelót, / kihagynám Mirandát, / s támadóbbá tenném / a brazil középpályát.

Nem érdemelt többet a 2-2-es döntetlennél asuncióni fellépésén a seleção, amely a meccs döntő részében halvány jelét sem mutatta a annak futballnak, amelyért még mindig annyian szeretik. Az utolsó fertályórában a srácok leszámoltak a "dungaizmussal", és megmutatták, Neymaron túl is létezik brazil foci.

Miután a seleção védelmének sikerült elbaltáznia egy megnyert meccset Uruguay ellen, a mumus Paraguay otthonában kellene megszereznie a Dunga-csapatnak az első idegenbeli győzelmet. Hogy ez milyen nehéz lesz, arról elég annyit mondani: a legutóbbi két Copa Américán a guaraník küldték haza az aranysárgákat. A bajt csak tetézi, hogy a várva várt sikert Neymar nélkül kell kiharcolniuk Dani Alveséknek; a gazellamozgású zseni helyettesítőjéről ezen írás megjelentéig még nem született döntés.

Még lassan két nap elteltével is nehéz indulatok nélkül írni az uruguayiak recifei látogatásáról. Egy félidőn keresztül túlzás nélkül a futball magasiskoláját láttuk arany-zöld mezes kedvenceinktől, hogy aztán David Luiznak, Filipe Luísnak és a harmadik Lajosnak, Suáreznek köszönhetően a félig már kiütött ellenfél csak Alisson védései miatt ne szerezze meg a világbajnoki selejtezők törénetének első brazíliai vendéggyőzelmét.

Aligha lehet hálásabb témája egy brazil fociblog első bejegyzésének, mint az Uruguay elleni világbajnoki selejtező beharangozója. A déli szomszédok látogatása a második legnagyobb dolog, ami a monstre kvalifikáció során történhet Brazíliában, erre az estére még Neymar és Suárez barátsága is zárójelbe kerül ─ egy puszi, egy pacsi a játékoskijáróban, aztán csak harc, harc a kettes számú ősellenség ellen. Ki ne tudná, ki az egyes mindkét csapatnak?